A kurzus célja és célcsoportja

A Közbeszerzés kurzus célja, hogy érthetővé és átláthatóvá tegye a közbeszerzés világát mindazok számára, akik napi munkájuk során beszerzési igényekkel, műszaki leírásokkal találkoznak, illetve részt vettek már közbeszerzésben szakmai, műszaki, pénzügyi oldalról, de nem kifejezetten közbeszerzési szakemberek. Tudjuk, hogy sokakban ellenérzés vagy bizonytalanság él a témával kapcsolatban – gyakran korábbi rossz tapasztalat vagy hiányos információk miatt. Ennek a modulnak éppen az a célja, hogy átláthatóvá tegye a folyamat mögötti logikát: miért így szabályozzák, hol van mozgástere az ajánlatkérői oldal szakembereinek, mire érdemes különösen figyelni, és mely pontok azok, amiket érdemes előre átgondolni és megtervezni, ahelyett, hogy az eljárás során tűzoltásokra kényszerülnénk.

A képzés célcsoportját egyrészt az Egyetem funkcionális területein dolgozó munkatársak, másrészt az akadémiai oldalról azon munkatársak köre alkotja, akik műszaki leírást írnak, beszerzéseket indítanak, előkészítenek vagy támogatnak. A kurzus abban segít, hogy a közbeszerzés ne akadályként, hanem egy tervezhető és menedzselhető folyamatként jelenjen meg előttük.

Hiszünk abban, hogy egy kis plusz tudás és a folyamat jobb megértése jelentősen csökkenti a bizonytalanságot, növeli az átláthatóságot és a hatékony együttműködést a beszerzések során. A végső cél egy olyan közös szemlélet kialakítása, amelyben a közbeszerzés nem „megkerülendő probléma”, hanem egy hatékonyan is használható eszköz – amely megfelelő tervezés mellett - nem lassítja, hanem éppen támogatja a szervezet működését.

Kötelező tűz- és munkavédelmi oktatás belsős munkavállalók számára